Hosszúrét története.
A ma látható majorsági épületek csak egy fejezetet mutatnak egy jóval hosszabb történetből.
Római kori gazdasági táj
Hosszúrét a Hosszúréti-patak völgyének része, egy olyan természetes közlekedési és gazdálkodási térben, amelyet már az ókorban is használtak. A patak tágabb völgyében feltárt római kori települések és gazdasági objektumok azt mutatják, hogy ez a vidék már a Kr. u. 2–4. században is lakott és művelt terület volt: a kutatások több római települési központot, villagazdasági és falusias jellegű települést azonosítottak a környéken. Ez nem jelenti azt, hogy a mai major helyén bizonyíthatóan ugyanaz a gazdaság állt — de azt igen, hogy a völgy évezredek óta kedvező feltételeket kínált a megtelepedéshez és a mezőgazdasághoz.
„Duga livada”, a hosszú rét
A törökbálinti helytörténeti források szerint az 1690-es években megtelepedő rác, vagyis délszláv eredetű lakosság földműveléssel foglalkozott, és a határ egyes részeit saját nyelvén nevezte el. A fennmaradt névanyagban Hosszúrét „Ducka livada”, valószínűbb nyelvi alakban „Duga livada” néven szerepel — jelentése szó szerint „hosszú rét”. A név és a terület mezőgazdasági használata tehát jóval a 19. századi majorsági korszak előtt jelen volt; a patak menti terület ekkor elsősorban rét, kaszáló és részben legelő lehetett.
A Sándor-uradalom világa
Hosszúrét hosszú ideig Bia külterületi világához kapcsolódott, nem önálló faluként, hanem egy nagyobb birtokszerkezet részeként. A 18. század második felétől Bia és környéke egyre szorosabban kapcsolódott a Sándor család birtokaihoz. A család legismertebb alakja Sándor Móric gróf, az „Ördöglovas” volt. A Sándor-birtokok később leányági örökléssel a Metternich családhoz kerültek, és a 19. század végére a Metternich-Sándor család Bia legjelentősebb birtokosai közé tartozott. A századforduló körüli vármegyei leírás Bia „pusztái és majorjai” között Hosszúrétet név szerint is felsorolja.
Állandóan lakott majorság
A Hosszúrét név 1895-ben a biai római katolikus anyakönyvi nyilvántartásban is megjelenik. Ekkorra már nem egyszerű dűlő volt, hanem állandóan lakott külterületi telep: istállók, raktárak és lakóházak alkottak egyre szervezettebb gazdasági egységet. A ma is álló hosszú gazdasági épületek és régi lakóházak ennek a majorsági világnak az emlékei.
Állami gazdaság
A második világháború után a nagybirtokrendszer megszűnt. Egy 1960-as forrás már „Hosszúrét-puszta állami gazdaságáról” ír. A régi épületek új gazdasági rendszerben kaptak szerepet, és Hosszúrét továbbra is lakott telep maradt, ahol a munka mellett családok mindennapi élete is zajlott.
MAU Garden
A történelmi majorság ma MAU Garden néven él tovább: egy családi vállalkozás lelkiismeretes, környezettudatos munkájának eredményeként, amely a régi majorság értékeit nem eltüntetni, hanem új tartalommal megtölteni kívánja.
Régi épületek, új élet.
A majorság egykori magtára gondos megújulás után rendezvényházként kapott új életet: ma meghitt esküvők, családi események és kisebb rendezvények különleges helyszíne, miközben megőrzi a hajdani gazdasági épület karakterét és hangulatát.
A régi lakóépület, a Farkas-lak ma panzióként működik, a történeti istálló pedig megőrzött és újrahasznosított épületként köti össze a majorság múltját a jelenével. A területen kialakított dómházak pedig nyugodt, természetközeli elvonulást kínálnak.
A sportolási lehetőségek mellett kulturális és természetközeli programok várják a családokat, a céges csapatokat és a gyerekeket — a történeti gazdasági környezet így ismét közösségi térré válik.
„Egy régi, mezőgazdaságra alkalmas völgy, amelyet már a rómaiak is használtak, a rác földművesek saját nyelvükön neveztek meg, majd uradalmi majorsággá fejlődött — és amely ma MAU Garden néven őrzi tovább a régi majorság emlékeit.”